Gondolom, ideje, hogy ismét megcsillantsunk valamit a készülő második kötet gyöngyszemei közül.
A dombtetőn egy tollforgó ficánkol,
alatta horpadt, matt acélsisak.
A megfigyelő tisztes távolából
fürkésző szemmel ennyit látni csak.
A rostélya a homlokára lökve:
sebezhetőbb, de így sem védtelen,
s ha leereszti, lent marad örökre:
tört képet lát a keskeny réseken.
* * * * *
Himnuszok őrzik asszonya erényét,
dalnokok zengik szelíd bájait,
szépség és jóság, hűség és szerénység,
biztos tudás és szilárd szikla-hit.
Óvták a társak, sajnos, mindhiába…
A kósza hírt csak ő nem tudja már:
a nő erényét páncélpánt vigyázza,
melyhez egy pótkulcs kézről kézre jár …
* * * * *
Zsákmánnyá lett a tőre és a kardja,
ám kedves lantját meghagyták neki:
váltságdíját; ha maga is akarja,
kis pengetéssel összeszedheti.
Oszmán hadurak fizetős dalestjén
jó néhány piasztert fiadzik a dal –
ha jól forgatod lantodat, Sebestyén,
tinódi kúriád viszontlát hamar…
